top of page

A zsidónegyed titkai kóser bor kóstolóval 

Sétánkon a budapesti zsidó örökség nyomába eredünk, megismerjük a zsidónegyed kialakulásának történetét. Megnézzük hol állt a zsidónegyed kapujaként emlegetett híres Orczy ház, amely a zsidó közösség első, legfontosabb épülete volt és a zsidó kulturális élet központjává fejlődött. Felidézzük milyen volt az élet a Király utca környékén, kik voltak a sadchenek és hogy mi vezetett a hazai zsidóság kettészakadásához. Megtudjuk majd mit jelent a "zsidó háromszög" kifejezés és hogy milyen célokra használják majd a felújítás alatt lévő Rumbach zsinagóga csodálatos épületét.
Az egykori Európa legnagyobb gettójának utcáin sétálunk, felidézzük kialakulásának történetét és azt is, milyen nehézségekkel kellett megküzdeni az itt élő embereknek. Beszélünk a csillagos házakról is és a hozzájuk kapcsolódó emberi sorsokról, érdekes történetekről. Természetesen megemlékezünk azokról a hősökről, akik életük kockáztatásával zsidókat mentettek a holokauszt idején. Kiváncsi vagy ki volt a pesti gettó titkos megmentője és hol tervezték Pesten gigantikus méretű zsinagóga felépítését, ami pénzhiány miatt végül nem valósult meg? Hallottál a párbajozó zsidó bankárról? Mi jelent a kóser és a tréfli? Ezekre és sok más kérdésre is választ kaphatsz, ha részt veszel túránkon.
Sétánk végén pedig kóser bort kóstolunk egy kóser étteremben.
Várunk szeretettel!

Séta időpontja:  Jelenleg nincs meghírdetett sétaidőpont! 

bottom of page